A Montessori-osztály a felnőtt által a gyermekek számára előkészített környezet. Minden megtalálható benne, ami az optimális fejlődéshez szükséges.

Az előkészített környezet jellemzői a rend, a szépség, az egyszerűség és a valós tárgyak jelenléte. Minden a gyermek méretéhez igazodik, hogy elősegítse az önállóságát. A felkészült felnőtt és a megfelelő létszámú, különböző életkorú gyermekből álló csoport az előkészített környezet alapvető elemei.

A „Casa Copiilor” a „Casa dei Bambini” (olaszul) román megfelelője. Ezt a nevet adta Maria Montessori 1907-ben az első általa alapított óvodának.

A Gyermekek Háza egy 3–6 éves gyermekek számára kialakított előkészített környezet, ahol a gyermekek élnek és fejlődnek. Olyan biztonságos tér, amely az optimális emberi fejlődéshez szükséges minden elemet biztosít.

Maria Montessori éveken át figyelte a világ különböző tájain élő gyermekeket, és felismerte, hogy amikor szabadon tevékenykedhetnek, jellegzetes aktivitási ciklusuk van. Ez a ciklus annyira kiszámítható, hogy akár diagramon is ábrázolható. Körülbelül három órán át tart, és a figyelem összpontosításának két csúcspontja, valamint egy mélypontja van.

A Montessori-iskolákban a gyermekek naponta 3 órát töltenek önálló, szabadon választott, megszakítás nélküli tevékenységgel, előre meghatározott órarend nélkül. Ez idő alatt elmélyülten dolgoznak, és addig ismétlik a tevékenységet, amíg elégedettek nem lesznek az eredménnyel.

Ha a kisgyermekek olyan tevékenységet végeznek, amely felkelti az érdeklődésüket, látszólag minden különösebb ok nélkül számtalanszor megismétlik, majd hirtelen abbahagyják, amikor megszűnik az a belső késztetés, amely a tevékenységre ösztönözte őket.

A hosszú, nagyfokú összpontosítást igénylő munkaciklusok lehetővé tétele érdekében a Montessori-módszer háromórás, megszakítás nélküli munkaidőt tart szükségesnek.

A gyermekkor hosszú időszak, amelyben a gyermekek szabad környezetben, a felnőttek nyomása nélkül tanulhatnak és tapasztalatokat szerezhetnek. A társadalomtudományok legtöbb szakembere játéknak nevezi ezt a gyermeki tevékenységet (pl. lásd Groos, 1901), Montessori azonban inkább a gyermekkor munkájának nevezte.

A gyerekek komolyan veszik azokat a játékokat, amelyek fejlődési szükségleteiket elégítik ki. Ha elegendő időt és szabadságot kapnak, célirányos, nem pedig komolytalan és irreális tevékenységeket választanak.

A kisgyermek tevékenysége teljesen eltér a felnőttétől. Amikor a felnőtt dolgozik, kitűz maga elé egy célt, és akkor áll meg, amikor elérte azt. A gyermek ezzel szemben munka közben nem külső, hanem belső célt tűz ki maga elé. Ezért addig ismétel egy tevékenységet, amíg el nem éri ezt a belső célt. Az ismétlés tudattalan igénye segíti a gyermeket mozgásainak összehangolásában és egy-egy készség elsajátításában.

A Montessori-környezetben dolgozó felkészült felnőtt nem a szó hagyományos értelmében tanít. Megmutatja a gyermeknek, hogyan dolgozzon a különféle eszközökkel, majd hagyja, hogy szabadon felfedezze és kipróbálja őket. Ezt a folyamatot bemutatásnak nevezzük. Ahhoz, hogy hatékony legyen, a bemutatásnak lépésről lépésre kell történnie, pontos és lassú mozdulatokkal, a lehető legkevesebb szó használatával.

A Montessori-módszer egyik jellemzője, hogy ugyanabban a csoportban különböző életkorú gyermekek dolgoznak együtt. A korcsoportokat az azonos fejlődési szakaszhoz tartozás alapján alakítják ki. A 3–6 évesek az óvodai csoportba, a 6–9 évesek az alsó tagozat első, a 9–12 évesek pedig az alsó tagozat második szakaszába járnak. Mivel a gyerekek egyénileg dolgoznak, saját tempójukban haladnak; az életkorok közötti kapcsolatot inkább az együttműködés, mint a versengés jellemzi.

Logikus, fokozatos megközelítés, amely igazodik a gyermek fejlettségi szintjéhez. Először a gyermek olyan konkrét eszközökkel dolgozik, amelyek elvont fogalmakat (például méretet vagy színt) hordoznak. Az eszközökkel végzett érzékszervi tapasztalatok révén elsajátítja az általuk közvetített fogalmakat, és fokozatosan képessé válik arra, hogy elvont formában is gondolkodjon róluk. Csak a gyermek fejlődésével válik képessé arra, hogy ugyanazt az elképzelést szimbolikus formában is megértse.

Ezeket az eszközöket azért hozták létre, hogy segítsék a kisgyermeket saját intelligenciája kialakításában és rendszerezésében. Minden tudományos alapokon nyugvó eszköz a világ egy tulajdonságát – például a színt, a méretet vagy az alakot – különíti el, és ezáltal a gyermek figyelmét egyetlen tulajdonságra összpontosítja.

Az érzékszervi fejlesztő eszközök ismételt használatával a gyermek fokozatosan világos elképzeléseket és absztrakciókat alakít ki. Amit nem lehet pusztán szavakkal elmagyarázni, azt a gyermek az érzékszervi eszközökkel végzett tevékenységek során szerzett tapasztalatokon keresztül tanulja meg.

A Montessori-osztály előkészített környezetében végzett négy tevékenységi terület egyike. A gyakorlati élet feladatai a mindennapi háztartási teendőket utánozzák: söprés, portörlés, mosogatás és más hasonló tevékenységek.

Ezeknek a céltudatos tevékenységeknek az a célja, hogy segítsék a gyermeket az új közösséghez való alkalmazkodásban, az önuralom elsajátításában, valamint abban, hogy egy társas csoport aktív tagjának érezze magát. Miközben a kezével dolgozik, fejlődik az értelme, személyisége pedig harmonikusabbá válik, hiszen teste és elméje egységes egészként működik.

A gyakorlati élet egyik területe. Rövid leckék, amelyek pozitív társas viselkedést mutatnak be, segítve a gyermeket a közösségi élethez való alkalmazkodásban, valamint abban, hogy megismerje a társadalomban elfogadott viselkedési formákat. Az itt megszerzett gyakorlati ismeretek az iskolában és azon kívül is hasznosak.

A Montessori-csoportban töltött első napoktól kezdve a gyermekek különösen érdekes, igaz történeteket hallgathatnak ismerős témákról. A dalok és versek a csoport mindennapjainak részét képezik.

A tanár példát mutat a beszélgetés művészetére, és tisztelettel hallgatja meg kis beszélgetőpartnereit. A szép, vonzó és valósághű képeket tartalmazó könyvek megcsodálása szintén a nyelv megbecsülésének egyik módja.

A kisgyermek szókincse 3 és 6 éves kora között rohamosan gyarapszik. A szavak iránti természetes kíváncsiság kielégítésére biológiai, geometriai, földrajzi és más témák szókincsével, valamint az érzékelőeszközök tulajdonságait leíró szavakkal is megismerkedik. A gyermek befogadó elméje „gyorsan és különleges intelligenciával” sajátítja el mindezeket az új szavakat (Montessori, 1946, p.10).

Sok gyermek ismeri az ábécét, de még nem elemezte, milyen hangokból állnak a szavak, és azt sem feltétlenül érti, hogy egy szó különböző hangokból tevődik össze (fonématudatosság).

Már 2 éves kortól (amikor a gyermek folyékonyan beszél) a hangokkal játszva felismeri, hogy a szavak hangokból állnak. Angliában az „I spy” mondókát használják (a szemem sarkából figyelek). A betű nevét nem mondják ki, csak a hangját.

A befogadó elme fogalmához kapcsolódva (Haines, 1993) ez a tulajdonság a gyermek különleges képessége, amelyet alkalmazkodóképességnek nevezhetünk. Ez az a folyamat, amelynek során a gyermek saját fejlődése érdekében használja a környezetét, és ezáltal annak részévé válik. Egy adott hely és idő kultúráját magába szívja, és az adott társadalomban élve teljes egészében elsajátítja annak szellemiségét, szokásait, törekvéseit és attitűdjeit.

Valójában önfegyelemről van szó. Egy jól működő Montessori-osztályban a fegyelem nem a pedagógusok által gyakorolt ellenőrzés, illetve a jutalmazás és büntetés eredménye. Minden gyermekből belülről fakad, ahogy képessé válik saját viselkedésének szabályozására, és arra, hogy pozitív döntéseket hozzon tetteivel kapcsolatban. Az önfegyelem szorosan összefügg az akaraterő fejlődésével.

Minden gyermek matematikai elmével születik, vagyis hajlamos olyan ismeretek elsajátítására, amelyek segítik abban, hogy pontos és rendszerezett legyen, megfigyeljen, összehasonlítson és osztályozzon.

Az emberek természetes hajlama, hogy számoljanak, mérjenek, gondolkodjanak, elvonatkoztassanak, képzelődjenek és alkossanak. Az intelligencia ezen létfontosságú területét támogatni és irányítani kell, hogy fejlődhessen és működhessen. Ha a matematika nem része a kisgyermek tapasztalatainak, a tudatalattija később nem fogadja majd be.

A gyerekek természetüknél fogva szeretik az olyan nehéz feladatokat, amelyek próbára teszik a képességeiket, és megerősítik bennük saját fejlődésük érzését. Sugárzik róluk az öröm, amikor minden erejüket beleadják valamibe. Például egy törékeny alkatú gyermek minden tőle telhetőt megtesz, hogy elvigyen egy nagy tálcát tele poharakkal, vagy eltoljon egy nehéz talicskát.

Ha szabadjára engedik a fantáziájukat, az iskolás gyerekek inkább egy nehezebb számítást próbálnak megoldani: (1+2+3+4 … +10)x5, mintsem ismételgessék az ilyen összeadásokat: 3+5 =…. és 6+2….

A gyermekeknél gyakran megfigyelhető viselkedésformák, amelyek normális fejlődésük során felmerülő akadályok következtében alakulnak ki. Ezek a viselkedésformák lehetnek negatívak (félénk, agresszív gyermek stb.) vagy pozitívak (passzív, csendes gyermek). A deviáns viselkedés megszűnik, amikor a gyermek elkezd összpontosítani egy szabadon választott tevékenységre.

Az ember fejlődése gyakran egyáltalán nem lassú és egyenletes; a fejlődés eredményei váratlanul, szinte robbanásszerűen válnak láthatóvá. A tanulás ilyen robbanásszerű ugrásai egy hosszú belső fejlődési folyamat hirtelen, külső megnyilvánulásai. Például a beszéd robbanásszerű fejlődése kétéves kor körül a belső felkészülés és mentális fejlődés sok hónapjának eredménye.

Ha a kisgyermeknek rendszeresen lehetősége van arra, hogy elmélyülten, spontán módon foglalkozzon egy általa választott tevékenységgel, akkor megjelennek rajta a harmonikus fejlődés jellemzői. A gyermek örömmel dolgozik, a valósághoz kötődik, szereti a csendet és az önálló munkát.

A kiegyensúlyozott gyermekek boldogabbak: lelkesek, nagylelkűek, és szívesen segítenek másoknak. Építő jellegű tevékenységeket választanak, munkavégzésük pedig fejlettségi szintjükről árulkodik.

A Gyermekek Házában világszerte megfigyelhető jelenség, hogy délelőtt 10 óra körül a gyerekek látszólag elveszítik az érdeklődésüket az iránt, amit csinálnak, rendetlenebbé válnak, és megnő a zajszint a teremben. Úgy tűnik, elfáradtak. Ha azonban a pedagógus felismeri, hogy csupán látszólagos fáradtságról van szó, a gyerekek folytatják a munkát, sőt még jobban is dolgoznak, mint korábban.